Apivita

Természetes összetevők, maximális hatékonyság. Görög kozmetikumok növényi kivonatokkal és méhészeti termékekkel.

Az Apivita a természetes szépségápolás úttörője, termékei a gyógynövények és méhészeti alapanyagok erejét használják fel. A márka elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetbarát gyártás iránt, így a bőrápolási termékek bőrbarátak és biológiailag lebomló összetevőket tartalmaznak. Az Apivita termékek kiválóan alkalmasak az érzékeny, száraz vagy irritált bőr kezelésére.

Apivita

Hogyan született meg az Apivita?

Az APIVITA kozmetikumokat folyamatosan fejlesztik, amin bőrgyógyászok, nemzetközi egyetemek kutatóközpontjai és gyógyszerészek közösen dolgoznak. A termékek hatékonyságát minden esetben klinikai vizsgálatokkal igazolják.

Az APIVITA története egészen 1972-ig nyúlik vissza. Alapítói, a két fiatal görög gyógyszerész Niki és Nikos Koutsiana. A hippokratészi holisztikus szemléletből kiindulva felismerték, hogy a görög gyógynövények és a méhészeti termékek együttese kivételes hatással vannak az egészségre és a szépségre.

Ebből a felismerésből született meg az első görög natúrkozmetikum, majd 7 évvel később, 1979-ben megalapították az APIVITA márkát.

A név kötelez...

Nemcsak az összetevők különlegesek, hanem a név is. Az APIVITA egy latin szóösszetétel, amit az APIS(=MÉH) és a VITA(=ÉLET) szavakból alkottak meg. Így jelentése, azaz a MÉHEK ÉLETE hűen tükrözi a márka filozófiáját is.

Az alapítók a méhekre élő organizmusokként tekintenek, akik folyamatosan dolgoznak, szüntelenül termelnek a társadalom, a természet és a gazdaság számára is. Ezt a szemléletet követik az APIVITÁnál is.

Bőr- és testápolás a teljesség igényével

A hippokratészi elgondolást alapul véve az APIVITA natúrkozmetikumok átfogó megoldást nyújtanak az egyes bőrproblémákra, nem csak a tünetek kezelését tűzik ki célul. Összetett bőrápolást kínálnak, egyszerre hidratálnak, védelmeznek a környezeti hatások ellen, semlegesítik a ráncokat okozó káros szabadgyököket, és segítenek megelőzni a bőr korai öregedését is.

Az APIVITA kozmetikumok egymással összhangban működnek, egymás hatását támogatják, kiegészítik és felerősítik. Szinergikusan harmonizálnak, a hatékonyságot maximálisra emelve.

A teljes bőrápolás, az arc-, test-, haj-, ajak- és kézápolás, valamint az intim higiénia is megoldható velük.

Fantasztikus összetevők

A gyógyító méz

Az APIVITA natúrkozmetikumok alapja a természetes méz és méhpempő, ami bizonyítottan hidratáló és antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik. Extrém módon táplálja és fiatalítja a bőrt.

Az APIVITA kozmetikumokban található természetes méz és méhpempő:

  • hidratáló cukrokban gazdag,
  • nagy mennyiségben tartalmazza a bőr egészségéhez szükséges vitaminokat,
  • ásványi anyagokkal táplál és óv a kiszáradástól,
  • antioxidánstartalma segít megelőzni a ráncok kialakulását,
  • antibakteriális hatása hozzájárul az egészséges bőrkép megőrzéséhez,
  • antibiotikus tulajdonsága támogatja a sebgyógyulást,
  • már évezredek óta használatos a népi- és természetgyógyászatban.

Görög gyógynövények

A mediterrán nők természetes szépsége, sima és ránctalan arcbőre messze földön híres. Ez részben a térségben uralkodó klímának és a mediterrán gyógynövényeknek köszönhető, amelyek az APIVITA termékekbe is belekerültek:

  • hidratáló és bőrnyugtató füge,
  • öregedésgátló szőlő,
  • E-vitaminban gazdag szőlőmagolaj,
  • vörösbor, amit az ifjúság elixírjeként tartanak számon,
  • mélytisztító zöld agyag,
  • tonizáló orbáncfű,
  • citromból származó hámlasztó AHA-gyümölcssavak,
  • bőrregeneráló és tápláló olíva,
  • korpaűző cédrus.

Organikus illóolajok

Az APIVITA kozmetikumokban található csodás illóolajok kizárólag minősített forrásból származnak, így maximálisan ki tudják fejteni bőrre gyakorolt jótékony hatásaikat. Illatukkal segítenek felfrissíteni az elmét, enyhíteni a feszültséget és elűzni a stresszt.


Jöjjön be érte hozzánk

Szebellédy Gyógyszertár

Egészségpénztári kártyát is elfogadunk.

Ingyenes parkolási lehetőség a patika mellett!


Termékválasztékunk

A Szebellédy Gyógyszertárban széles körű és kiváló minőségű termékválasztékkal várjuk Önt.

Legyen szó egészségmegőrzésről, gyógyulásról vagy szépségápolásról, nálunk megtalálja, amire szüksége van.

Termékválasztékunk
Prémium kozmetikumok

Prémium kozmetikumok

Fedezze fel a legkiválóbb kozmetikai márkákat az egészséges és ragyogó bőrért!

Diagnosztikai eszközök

Diagnosztikai eszközök

Vérnyomás- és vércukorszintmérők, kompressziós inhalátorok, lázmérők, stb.

Gluténmentes termékek

Gluténmentes termékek

Gluténmentes étrend kiegészítők, élelmiszerek, élelmiszer alapanyagok és nassolni valók

Gyógyszerek

Gyógyszerek

Széles választékban receptköteles és vény nélküli gyógyszerek

Szájápolás

Szájápolás

Az általános egészség az egészséges szájjal kezdődik

Cukormentes és diétás termékek

Cukormentes és diétás termékek

Termékkínálatunkkal támogatjuk egészséges táplálkozási céljait

Gyógyászati segédeszközök

Gyógyászati segédeszközök

Actimove termékcsalád végtagrögzítői széles választékban

Gyógyteák, teakeverékek

Gyógyteák, teakeverékek

Sokféle termék a természetes gyógymódok kedvelőinek

Sebkezelés

Sebkezelés

Kötszerek, ragtapaszok és pólyák széles választékban

Baba-Mama termékek

Baba-Mama termékek

Gyermek gyógyszerek, védőoltások nagy választékban, magas raktári készlettel

dr.Luigi gyógyhatású lábbelik

dr.Luigi gyógyhatású lábbelik

KÉNYELMES, PUHA, KÖNNYŰ PAMUT LÁBBELIK. SOPRONBAN CSAK A NÁLUNK, A SZEBELLÉDY GYÓGYSZERTÁRBAN. Kinek ajánljuk? A termékeket elsősorban a lakossági felhasználók számára ajánljuk. A lábbeliket kifejezetten olyan személyek számára készülnek, akik a következő problémákkal szembesülnek: - érzékeny láb - hátfájás - izületi gyulladás - cukorbetegség - csontritkulás - perifériás vérkeringési elégtelenség/zavar - ízületi porckopás - elhízás

Kiemelt akcióink

A NAGY TÉLI URIAGE AKCIÓ.
-50%

A NAGY TÉLI URIAGE AKCIÓ.

dermokozmetikum

Bármilyen két Uriage termék vásárlásakor az alacsonyabb árú termékre 50% kedvezmény. Az akció kombinálható az APIVITA termékeivel!

LAROCHE-POSAY  ŐSZI AKCIÓ. 1+50 AKCIÓ.
-50%

Vásároljon minimum 2 LRP terméket és a másodikat, az olcsóbbikat 50% kedvezménnyel adjuk Önnek. Minden 2. termék féláron. 2 azonos árú termék esetén is él az akció. A készlet erejéig.

CHICCO  - BABA TERMÉKEK BEVEZTŐ AKCIÓJA
-15%

CHICCO termékek bevezető akciója keretében 15% kedvezménnyel kínáljuk a Chicco babápolási termékeket. Ráadásként a következő ajánlatot tesszük Önöknek. Ha 10.000Ft felett vásárol Chicco márkájú terméket, megajándékozzuk egy 150ml-es cumisüveggel. / Értéke 2.990Ft / Ha 5.000 Ft feletti a termékek értéke, akkor az ajándék egy mini soft cumi. / Értéke 2.090Ft / Az 5.000 Ft alatti vásárláskor melltartóbetétet adunk a termékek mellé. A készlet erejéig.

CHICCO CUMISÜVEG 250ML NATURAL FEELING
-15%

MOST 2.990 FT HELYETT 2.540 FORINTÉRT. -15% KEDVEZMÉNY. NaturalFeeling 250 ml színezett anyagú és mintás műanyag cumisüveg Etetőcumi átfolyása: közepes folyású, (2 cseppes) 2-6 hónapos korra A ferde cumiforma segíti az újszülöttet a cumiból való etetés közben a cumira való legmegfelelőbb ajaktámaszra, ami segíti a préselést és szopizást, olyan szopástechnikát biztosítva a fejlődő izomzatú baba számára, mintha mellből történő táplálás történne. A Chicco NaturalFeeling az egyetlen cumisüvegcsalád, mely többféle formájú etetőcumival rendelkezik, a baba szopási képességének fejlődését követve. Minden etetőcumi dupla-hasfájásgátló-szeleppel ellátott. Akció a készlet erejéig.

A NAGY TÉLI APIVITA AKCIÓ
-50%

A NAGY TÉLI APIVITA AKCIÓ

dermokozmetikum

Bármilyen két Apivita termék vásárlásakor az alacsonyabb árú termékre 50% kedvezmény. Az akció kombinálható az Uriage termékeivel!

VEROVAL FELKAROS AUTOMATA VÉRNYOMÁSMÉRŐ AKCIÓ CSAK 13.990FT.
-55%

Veroval német automata vérnyomásmérő óriási kedvezménnyel. -55%. Egészségpénztári kártyára elszámolható. Kiváló karácsonyi ajándék. 30.538Ft helyett csak 13.990Ft.

EUCERIN NAPOK 25% KEDVEZMÉNNYEL.
-25%

EUCERIN NAPOK 25% kedvezménnyel minden szóló termékre.

A NAGY TÉLI ATODERM ÉS CICABIO AKCIÓ - 25% KEDVEZMÉNY
-25%

25% kedvezményt biztosítunk minden Atoderm és Cicabio termékünkre, beleértve a literes kiszereléseket is!

URIAGE - SINOMARIN BABAÁPOLÁSI CSOMAG

A csomag tartalma: 1db Uriage baba hidratáló tej 500ml + 1db Uriage baba krémtusfürdő 500ml + 1db Sinomarin gyermek tengervizes orrspray 50ml.

URIAGE AGE LIFT KARÁCSONYI NESZESSZER
-28%

Uriage Age Lift neszesszer vonzó áron. A csomag tartalma 1 db Uriage Age Lift ránctalanító arckrém normál/száraz bőrre vagy zsíros bőrre + 1db Age Lift ránctalanító szemkörnyékápoló.

THERMOVAL GYERMEK LÁZMÉRŐ AKCIÓ
-25%

2025.09.30-tól 2025.11.30-ig 25%, vagyis 900 Ft kedvezménnyel kínáljuk a Hartmann Thermoval flexibilis gyermek lázmérőket. Régi ár : 3.490Ft. Új ár : 2.590Ft. Rugalmas véggel ellátott digitalis lázmérő nagyon rövid, kb. 10 mp mérési idővel (rektális vagy szájüregi mérés esetén). A flexibilis végnek köszönhetően különösen alkalmas kisbabák testhőjének mérésére rektális mérés esetén.

THERMOVAL RAPID LÁZMÉRŐ AKCIÓ
-25%

THERMOVAL RAPID LÁZMÉRŐ AKCIÓ

egészségmegőrzés

2025.09.30-tól 2025.11.30-ig 25% , azaz 700 Ft kedvezménnyel kínáljuk a Hartmann Thermoval rapid lázmérőket. Régi ár : 2.990Ft. Új ár : 2.290Ft. Digitális lázmérő nagyon rövid, kb. 10 mp mérési idővel rektális vagy szájüregi mérés esetén. Borítása ütés- és vízálló, fertőtleníthető. A készenlétet és a mérés végét sípoló hang jelzi. Automatikus kikapcsolási funkcióval.

Szolgáltatásaink

Fejbőrápolási tanácsadás
Ingyenes

Fejbőrápolási tanácsadás

Gyógyszertárunkban szakértői fejbőrápolási tanácsadással segítünk a fejbőr egészségének megőrzésében és a hajproblémák kezelésében.

Ingyenes vérnyomásmérés
Ingyenes

Ingyenes vérnyomásmérés

Szolgáltatásunkkal segítünk fenntartani egészségét és megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket.

Babamérleg kölcsönzés
3-4000 Ft / hó

Babamérleg kölcsönzés

Lehetőséget kínálunk, hogy otthon is könnyedén nyomon követhesse babája súlyfejlődését.A babamérleg kölcsönzéssel számos előnyt kínálunk a szülők számára, különösen az újszülöttek és csecsemők gondozásának korai szakaszában. A rendszeres mérés fontos része a csecsemők egészségének nyomon követésének, és segítséget nyújt a szülőknek a megfelelő fejlődés biztosításában.

Bankkártyák és egészségpénztári kártyák elfogadása

Bankkártyák és egészségpénztári kártyák elfogadása

Kényelmes fizetést biztosítunk, elfogadva a bankkártyák és egészségpénztári kártyák széles körét.

Ingyenes parkolási lehetőség
Ingyenes

Ingyenes parkolási lehetőség

Közvetlenül a gyógyszertár mellett található parkolóval biztosítjuk a vásárlás kényelmét és problémamentességét.

Prosztata szűrés ujjbegy vérből, tesztcsíkkal
1 000 Ft + Tesztkazetta

Prosztata szűrés ujjbegy vérből, tesztcsíkkal

Gyors és egyszerű prosztata szűrést végzünk ujjbegyből vett vérmintával és tesztcsíkkal a korai felismerés érdekében.

Vércukormérés
500 Ft

Vércukormérés

Ellenőrizzük vércukorszintjét, hogy támogassuk a cukorbetegség korai felismerését és hatékony kezelését.

Gyors, modern kiszolgálás

Gyors, modern kiszolgálás

Patikánkban a gyors kiszolgálás érdekében gyógyszerkiadó robottechnikát alkalmazunk.